Az egyiknek hatalmas melle van, a másik meg szőke.
Talmácsit szerződtette a KMT csapat( Komár Moped Team ) a 2013-as szezonra.
1. Igenis meg fogok hízni. 2. Nem késem el az irodából. A kollégákkal már egyeztettük, melyik nap ki állítja vissza az órát a tárgyalóban. 3. Veszek egy új TV-t, mert ebben nincs soha semmi jó. 4. Úgy döntöttem, ezentúl többet fogok sportolni, ezért átteszem a távirányítót a fotel karfájáról a dohányzóasztalra. 5. Többet fogok szeretkezni nőkkel mint tavaly, azaz legalább 1-szer.
Egy ügyvédnek sosem szabad megkérdeznie a tanút, ha nincs felkészülve a válaszra. Egy kis faluban zajló perben az ügyész behívta első tanúját, egy idős nagymamát. Odalépett a tanúhoz és megkérdezte tőle: - Takács néni, ismer engem? Mire a hölgy: - Persze hogy ismerlek. Gyerekkorod óta ismerlek, és mondhatom, kiábrándultam belőled. Hazudsz, csalod a feleségedet, befolyásolod az embereket, rágalmazod őket a hátuk mögött. Nagy embernek hiszed magad, miközben annyi eszed sincs, mint egy utcaseprőnek. Igen, persze hogy ismerlek. Az ügyésznek tátva maradt a szája, azt sem tudta, köpjön vagy nyeljen. Némi gondolkodás után a terem másik végébe mutatott és megkérdezte: - Takács néni, ismeri a védőügyvédet? - Hát persze. A védőügyvédet is gyerekkora óta ismerem. Gyenge jellem, italos természetű, senkivel sem tud normális kapcsolatot teremteni és mint ügyvéd egyike a legrosszabbaknak az országban. Hogy el ne felejtsem, ő is csalja a feleségét méghozzá három nővel, az egyik a maga felesége, ügyész úr... Igen, ismerem. A védőügyvéd sokkot kapott. Erre a bíró magához kérte az ügyészt és az ügyvédet, és nagyon halkan így szólt hozzájuk: - Ha bármelyikük megkérdezi a hölgytől, hogy ismer-e engem, esküszöm, hogy börtönben fog megrohadni.
A Pirate Storm tengerein csak úgy rajzanak a valós játékosok.
Készülj fel a vad többszemélyes kalózakciókra!
Harcolj magányos kalózként, csoportban vagy klánban!
Állj helyt valós játékosok vagy a számítógépes ellenfelek ellen!
Teljesítsd a jóval több mint 100 izgalmas küldetést a játékban!
Ingyenes, böngészőben játszható kalózos játék!
Regisztrációhoz katt a piros linkre:
bit.lyPirateStorm-NPSZR
A professzor asszony bejelenti, hogy másnap vizsgatesztet írat, ezért csak az maradhat távol, aki súlyos balesetet szenvedett, fekvő beteg vagy meghalt egy közeli hozzátartozója. A tanulócsoport heccmestere jelentkezik: - Igazolt távollétnek számít a szexuális kimerültség is? A professzor asszony megőrzi nyugalmát a kitörő röhögésben is, és így felel: - Az nem igazolt mulasztás. Attól még nyugodtan eljöhet, legfeljebb a másik kezével írja meg a tesztet. Ha meg esetleg nem tudna leülni, akkor állva.
Állapította meg még 1912-ben Dr. Hermann Otto Klöpneckler, osztrák nőgyógyász. Részlet a naplójából: "a vagina egy ujjal beindítható, önállóan kenődik, bármilyen méretű dugattyú befogadására alkalmas, és négyhetente egyedül cseréli az olajat". Némi kívánnivalót hagy maga után, hogy vezérlőrendszere - az orvos szavaival élve - "kib@szottul kiszámíthatatlan"
Építkezz, telepíts be területeket, kereskedj - és uralkodj a birodalmadban!
Élj át egy középkori világot, amelyben felépítheted a saját váradat és betelepítheted a területeidet!
Ez a böngésző alapú játék egy másik világot tár fel előtted, ahonnan biztosan nem akarsz majd visszatérni.
A Damoria egy böngészőben játszható misztikus világba hív.
A kitermelt nyersanyagokból épületeket emelhetsz.
Állítsd fel a hadseregedet és szereld fel a katonáidat karddal, íjjal, nyilakkal és katapult-kilövőkkel.
Mindent megkaphatsz, amit csak az uralkodói szíved kíván.
A Damoria játékban erősen kell küzdeni a hatalomért is.
Mindenki a legnagyobb kastélyt és a legnagyobb területeket akarja.
Legyen a várad bevehetetlen az ellenséges támadók számára, és ne feledd:
"a legjobb védekezés a támadás"
Állíts össze egy soha nem látott haderőt és hódítsd meg egész Damoriát!
Ingyenes regisztrációhoz katt a piros linkre :
bit.lyDamoria-NPSZ11
Kapcsolódó megjegyzés : Ami a nőket kiábrándítja szex közben: Szagok Alapvető, egyben az egyik legfontosabb szabály a szexben a kellő higiénia: Sem borosüveggel, sem hamutállal nem szeret senki sem csókolózni, a szájszag pedig különösen akkor tud lehangoló lenni, amikor már a megfelelő intim helyzetben, a másik hatalmasakat nyögve liheg bele az arcodba.
Üdv ! A társasházunk közös képviselője unalmában valahogy mindig a kutyásokat cseszteti. Legutóbb ezzel a táblával lepett meg bennünket a bejáratnál :