2012.12.19. Kategória: Mondás, idézet
Levelél a Parlamentbe

Tisztelt Képviselők! Orosz György vagyok humorista, ezt a levelet függetlenként küldtem el minden politikai pártnak, először is köszönöm, hogy a levelemet felolvassák, köszöntöm a Tisztelt ház munkatársait és kedves nézőket! Úgy gondolom, hogy az év utolsó ülésén belefér egy kis lazaság a felszólalásokba. Először is köszönöm önöknek, hogy a humoristáknak elég témát adtak 2012-ben is. A komoly munka mellett ne felejtsék el, hogy miért dolgoznak. Magyarország jövőjéért! És mi a tiszta jövő? Természetesen a gyermekeink és az unokáink. A következő sorok a képviselőknek, politikusoknak szólnak, a mondatokat gyerekek üzenik önöknek. Feltettem 5 kérdést a gyerekeknek, íme a legjobb válaszok. 1.Mivel foglalkoznak a politikusok? - Csabi (10 éves) „A politikusok a híradóban szerepelnek, én nem szoktam nézni, mert nem akarok olyan ideges lenni, mint az Apukám!” - Kriszti (8 éves) „A politikusok összegyűlnek és nagyon sokat beszélnek.” - Dani (7 éves) „Azt nem tudom, hogy mivel foglalkoznak, de amikor beszélnek, a tv sarkában mindig táncol egy néni, néha egy bácsi.” 2.Sorolj fel politikusokat! - Gabi (8 éves) „Obama Viktor és többet nem ismerek!” - Szilvi (10 éves) „Nem tudok politikusokat mondani, de ők biztosan ismerik a nevemet.” - Andrea (11 éves) „Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Vastag Csaba” 3.Kik dolgoznak a Parlamentben? - Dávid (7 éves) „Nagyon sok tanár bácsi, akik felállnak és egymást tanítják, de senki nem hallgat meg senkit, biztos nagyon sok fekete pontot kapnak.” - Dávid szavaira megszólal Annabella (12 éves) „A fekete pontot egy csengővel jelzik!” - Helga (7 éves) „ A parlamentben bajuszos emberek dolgoznak.” 4.Szeretnél –e politikus lenni ha nagy leszel? - Mario (10 éves) „Igen szeretnék, mert akkor nekem is lehetne szirénám és kiabálhatnék a tv-ben” - Kinga (8 éves) „Nem szeretnék, mert én őzike leszek!” - Nóri (9 éves) Ő nem válaszolt, egyszerűen elkezdett sírni! 5.Mit üzensz a politikusoknak? - Zoli (7 éves) „Azt üzenem, hogy az anyukámnak legyen a fizetése 1000 Ft-al több, hogy tudjon nekem venni pónis zsákot.” - Domi (9 éves) „Azt üzenem, hogy több mese legyen a tv-ben és ne a politikusok beszélgessenek .” - Krisztián (12 éves) „Én szeretnék bemenni a parlamentbe és felpróbálni a koronát.” Remélem lesz valaki annyira vagány, hogy ezeket a sorokat felolvassa. Ne felejtsék el, hogyha valamilyen döntést meghoznak, akkor azt ne azért tegyék, hogy legközelebb megnyerjék a választást, hanem elsősorban azért, hogy a gyerekeknek legyen szép életük ha felnőnek. Ha a képviselők egyet értenek akkor közfelkiáltással és tapssal nyilvánítsák ki az egyetértésüket. Ha ez megtörtént akkor minden döntésüknél gondoljanak ezekre a pillanatokra. További sok sikert és jó munkát kívánok a tisztelt ház munkatársainak és mindenkinek boldog új évet! Üdvözlettel: Orosz Gyuri és a Gyerekek

www.oroszgyuri.hu

2012.12.18. Kategória: Egyéb
Önnek új üzenete érkezett

Önnek új üzenete érkezett
2012.12.07. Kategória: Mondás, idézet
Mire képes . . .

Az emberi agy tök jó dolgokra képes. Ha el tudod olvasni,erős az elméd! 3Z 4Z UZENE7 4Z7 4 C3L7 5Z0LG4LJ4,H0GY B3B1Z0NY1754 M1LY3N C50D4L4705 D0LG0KR4 K3P35 4Z 3LM3. 3LK3P35Z70 D0LG0KR4! N3H3Z V0L7 3L05Z0R 3L0LV45N0D 3Z7,D3 M1R3 1D33R5Z 3HH3Z 4 50RH0Z,4Z 3LM3D 4U70M471KU54N 3L 7UDJ4 0LV45N1. 4N3LKUL H0GY G0ND0LK0DN0D K3LL3N3 R4J74. L3GY BU5ZK3! C54K K3V35 3MB3R K3P35 3L0LV45N1 3Z7. H4 7375Z377,05ZD M3G M450KK4L 15!

2012.12.01. Kategória: Videók
1977 - Acélizom (Pumping Iron) - Teljes film

Arnold Schwarzenegger

2012.12.01. Kategória: Zene
Beküldött - Ez itt Románia 🙁

Kedves szerkesztőség! Ezt a számot egy nagyon kedves barátom csinálta! Erdélyiek vagyunk és ma van december 1. (Románia nemzeti ünnepe) Nem igazán boldog itt senki...magyar városban, fekete zászlóval jelenítjük meg a román zászlót, gyászolva trianont! Ez a zene jellemzi Románia iránti "szeretetünket"

hu.wikipedia.orgwikiTrianoni_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s

2012.11.29. Kategória: Egyéb
Bizarr üzenet

Már csak 22 nap van hátra ! Üdv.: a Maják 🙂

Bizarr üzenet
2012.11.27. Kategória: Egyéb
Önnek új üzenete érkezett !

Önnek új üzenete érkezett !
2012.11.18. Kategória: Mozdonyszőkék
Lakatos Attila cigányvajda beszéde

Egy fórumozó kérdése : "Cselekvés mikor lesz ?" Válaszolunk : Soha

2012.11.15. Kategória: Zene
Bisztró dal

"Hova mész kislány nem oda Buda Ha Buda akkor ide, a számod add oda"

2012.11.03. Kategória: Zene
Tudtad ? - Innen származik a Dubstep :P

"A dubstep egyike a legfiatalabb elektronikus zenei műfajoknak: szárba szökkenését 1999-2000-re datálják, szülőhelye London."

hu.wikipedia.orgwikiDubstep

2012.10.26. Kategória: Zene
Csonka Gyuri a megmondóember

Köszönöm hogy meghallgattad a zeném! Ha tetszik, likeoljátok/osszátok, ha meg nem, akkor alázzatok ! 🙂 "

www.facebook.compagesCsonkaC4278531625581441

2012.10.23. Kategória: Egyéb
Önnek új üzenete érkezett

Önnek új üzenete érkezett