Gunnar Heinsohn professzor, a Brémai Egyetem tanára 1998-ban jelentette meg a Népirtás lexikona című művét. Ebből a következők derülnek ki. A legvérengzőbb rendszer a világon a szovjet volt. 1917-1987 között 61 911 000 embert pusztítottak el. A második a Kínai köztársaság, 1949-1987 között 35 236 000 volt az áldozatok száma. Harmadik Hitler Németországa, 21 millió halottal. A népirtók rangsorában első Sztálin, majd Mao Cetung következik, Hitler a harmadik, negyedik Lenin. Ő „csak” kb. 4 milliót öletett meg szemben Sztálin 42 milliójával.

bunyevacz-zsuzsa.blog.hu20130303a_kommunizmus_aldozatainak_emleknapjara_804

Egyetemi biológia előadáson a professzor az alkohol káros hatását demonstrálja. Fog egy poharat, megtölti vízzel, míg egy másikat whiskey-vel. Aztán egy üvegből elővesz két gilisztát, az egyiket beleteszi a vízbe, a másikat pedig a whiskey-be. Az első giliszta vígan ficánkol a vízben, míg az alkoholba tett giliszta néhány másodperc vonaglás után megmerevedik és lesüllyed a pohár fenekére. - Látják? - fordul a professzor a hallgatósághoz. - Az alkoholba tett giliszta megdöglött, míg a másiknak láthatóan semmi baja. Önök szerint mit bizonyít ez? - Azt, hogy ha whiskey-t iszik az ember, nem lesz gilisztás.

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján a napi halászatból és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról. - Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember. - Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász. A piackutató itt közbevág, és ezt mondja: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló halászflottára. - És azután? - kérdezi a halász. - Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne. - Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász. - Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató. - És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász. - Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne. - És azután mi lenne? - kérdezi a halász. - Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.

Egyetemi záróvizsga extra kérdése Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon a Maynooth egyetemen.(Kildare grófság, Irország). Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta. Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)? A legtöbben a Boyle-törvényt vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik. Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le: Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell. Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut. Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut. A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik. Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogatának a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekednie, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van: 1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban. 2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy. Melyik a helyes megoldás? Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint "hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled", valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott. Ebből következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze. Sőt, ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor: 'Óh, Istenem!' U.i.: Csak ez a diák kapott kitűnőt...

A szám és a klip a Műszaki Egyetem Gépészkari Napok-SLIP 2012 alkalmából készült. A klipben közreműködött az Ötéves terv (közlekkar) és a 7vége (gépészkar) csapata.

Egy apa sétál a fiával a boltban épp az óvszerek mellett mennek el. A gyerek kézbe vesz egy 3 db-os csomagot és megkérdezi: - Apa, ez kiknek van? - Középiskolásoknak. Egy péntekre, egy szombatra, egy vasárnapra. - A srác kivesz egy 6 db-osat, kérdés ugyanaz, ez kinek van? - Ez fiam, egyetemistáknak. Kettő péntekre, kettő szombatra, kettő vasárnapra. - A srác talál egy 12 db-osat. Apa, és ez kinek van? - Ez fiam, házasembereknek. Egy januárra, egy februárra . . .