Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywood-i mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak simán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt. Voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek minket. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel, nem pereltük be és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a KÖTELESSÉG, a BŰNTUDAT, a JÓÉRZÉS, a FELELŐSSÉG. Ismertük ezeknek a szavaknak a MÉLYSÉGÉT. Ezek voltunk mi. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne. A városi fiatalok is inkább egyetemre és slágerszakokra mennek, ahelyett, hogy egy jól fizető szakmát tanulnának – túl sok üzleti kommunikátor, pénzügyi ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, irodai asszisztens kerül ki a képző intézményekből. És gondoljunk csak bele, vajon mi lenne velünk, ha nem lennének kétkezű munkások? Egy olyan világban, ahol nincsenek házépítők, autószerelők, esztergályosok, pékek, villanyszerelők és textilipari szakmunkások, nem ér semmit a diploma és a sokévnyi tanulás, egyszerűen elvesznénk.

A mama kioktatja kislányát: - Nem bánom, bemehettek a szobádba a fiúval, mi majd addig itt nézzük a tévét. De ha szemtelenkedni kezd veled, jelezd valahogy! - Jó, anyuci, de hogyan? - Figyelj nagyon... Ha meg akar csókolni, kiáltsd azt, hogy ribizli! Ha meg akarja fogni a melled, kiabálj, hogy alma. Ha lejjebb tévedne a keze, kiáltsd azt, hogy őszibarack! Bezárkóznak a fiatalok a másik szobába, a szülők pedig a hangot lehalkítva nézik a tévét. Egyszer csak elkezd a lány kiabálni: -Gyümölcssaláta, gyümölcssaláta...! ! !

Túl sok viszontagsággal jár a Facebook üzemeltetése, ezért alapítója, Mark Zuckerberg bejelentette: március 15-én leállítják az oldalt. "A Facebook irányítása kicsúszott a kezünk közül” - nyilatkozta Zuckerberg a Palo Alton lévő irodájuk előtt tartott sajtótájékoztatón, valamint hozzátette: „A stressz, ami ennek a vállalatnak az igazgatásával járt, tönkretette az életemet. Véget kell vessek ennek az őrültségnek.” Zuckerberg végül bejelentette, hogy a felhasználók március 15-étől fogva többé nem fognak tudni bejelentkezni Facebook- adatlapjukra. "Facebook híján az embereknek ki kell menniük az utcára és igazi barátokat kell szerezniük. Ez egy jó dolog" - említette meg a dolog pozitív vonulatát Zuckerberg, aki szerint nehéz volt meghozni a döntést. "Mit fogok csinálni Facebook nélkül? Körülötte forog az egész életem! Naponta 10 órát töltök az oldalon, most mit fogok csinálni ebben az időben?" - fakadt ki az újságnak egy diák, Denise Bradshaw. A fiatalok felháborodtak, a szülők viszont örülnek. Legalább a gyermekem nem fogja egész nap a képernyőt bámulni, és így talán beszélgetni is tudok vele - mondta egy detroiti szülő. A megszűnés azért is megdöbbentő, mert a Facebook egyike a világ legsikereseibb vállalkozásainak, értékét 7,9 milliárd dollárra teszik a szakemberek. Zuckerberg erre csak annyit mondott: őt nem érdekli a pénzt, csak a régi életét akarja visszakapni. A Facebook mindenkit figyelmeztet: március 15-e után senki nem fogja elérni jegyzeteit, fényképeit, linkjeit és videóit - ezeket véglegesen törölni fogják. Hatalmas felháborodás és pánik követte a cikket. A bulvárlap cikkéhez már 12 ezer kommentár érkezett, az írás pedig megállíthatatlanul terjed az interneten. Szerinted igaz vagy hamis a cikk ?

"Hello! Szeretnék egy igazán élménydús videót megosztani veletek, amelyben 17 éves kislányok képzelik magukról, hogy mekkora rocksztárok :D:D:D"

Hófehér a bőrük, általában feketét viselnek, a sminkjük erőteljes, legtöbbször meghökkentő. Sokan közülük kedvelik a csipke és bársony holmikat, de akad olyan is, aki inkább latex vagy bőr ruhákban érzi jól magát. A férfiak is gyakorta kisminkelik magukat, és extrém kinézetükkel sokkolják a „hétköznapi” járókelőket az utcán. Ők a dark/goth kultúra mai képviselői. Valóban veszélyt jelenthetnek a társadalomra, vagy csak a kinézetük ijesztő? Ezt a stílusirányzatot az Angliában élő fiatalok köreiben fedezhettük fel először a 80-as években, mikor sokan otthagyva az iskolát, távolabbi célok nélkül, alkalmi munkákból éltek, és úgy érezték a dark zenék bús dallamai róluk szólnak. Magyarországon ez a szubkultúra a rendszerváltás idején élte a virágkorát. Amikor csökkent az életszínvonal, és nőtt a munkanélküliség, a fiatalokon is úrrá lett a kilátástalanság és a pesszimizmus. Később ezek a fiatalok alkották a dark mozgalom javát. Teljes cikk a piros linken :

tundercukorborso.blog.hu20091010gyakorlatos_gyakorlatom