Röpirat a Magyarsághoz
A magyarországi társadalom legnagyobb problémája, hogy közel egymillió, tehát a teljes lakosság tíz százaléka, a munkaképes és dolgozó lakosság pedig közel egynegyede él segélyből. Ez azt jelenti, hogy nem, hogy magát ellátná az említett negyed és adóként a közösbe akár csak egy forintot is beleadna, hanem abból kap folyamatosan alanyi jogon, amit mások, akik dolgoznak járulék vagy adó címszó alatt befizetnek az államkasszába.
Köztudott tény az is, hogy ezen segélyezett tábor kilencvenöt százalékát magyarországi cigányok adják, ahol már időközben a harmadik, negyedik generáció születik és nő fel úgy egymás után, hogy a segély az egyetlen megcélzott legális jövedelemforrás. Magyarországon a segélyezés mértéke ezen kívül a nemzeti össztermékhez mérten pedig a legmagasabb egész Európában.
Teljes cikk a piros linken :
magokvagyunk.blogspot.com201103magyar-valosag-2011-mentsuk-meg.html
A Győzike-show sikere már a múlté. Most rossz idők köszöntöttek be a Gáspár család mindennapjaiba.
Már a közüzemi számlákat sem bírják fizetni, az egykori showman malacokat gondoz, Bea asszony pedig takarítani jár...
Teljes cikk a piros linken :
www.stop.huarticlesarticle.php?id=961412
Mellékelek egy képet. A storyja, hogy Londonban élek a 16 éves öcsém pedig otthon. Itt totál éhezek, mert semmi normális kaja nincsen és valami hazait akartam enni. Megkértem hát az öcsémet, hogy írja le a csirketorta receptjét, amit Anyu mindig csinál. Igazából a lényege csak annyi, hogy egymásra pakolsz mindent. Mindezt 10 percig magyarázta nekem az öcsém, mire elege lett, hogy nő vagyok és még szőke is és képtelen vagyok felfogni. Lekicsinylően átküldte a rajzát ezzel a szöveggel. "Tessék: Lerajzoltam, ha nem csak egy értetlen idióta vagy hanem még színvak is, akkor éhen maradsz"
1. Ha semmit sem kockáztatsz, azzal mindent kockára teszel. 2. A bank egy olyan hely, ahol pénzt adnak neked kölcsön, amennyiben bebizonyítod, hogy nincs rá szükséged. 3. A mazsola egy rémült arcú szőlőszem. 4. A szerelem olyan, mint egy kád forró víz - nyakig elmerülsz benne, aztán szép lassan kihűl.
Devizaválság, a bankkartell, gerjesztett államadósság... Euro : 316 Ft ! S. Frank : 256 Ft !
1. Véletlenül a micro-n ütöd be a PIN-kódodat. 2. Több éve nem pasziánszoztál rendes kártyával. 3. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz. 4. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek esetleg ráírsz MSN-en. 5. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert nem ismerőseid Facebookon. 5. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz, de közben három különböző cégnél dolgoztál. 7. A főnököd nem tudná elvégezni a te munkádat. 8. Felhívod a családot, hogy tudd meg otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba. 10. Minden tévéreklám végén szerepel egy internetcím. 11. Ha elmész otthonról a mobiltelefonod nélkül (amit életed első 10, 20 ,30 ,40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris visszamész érte.. 12. Reggel az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimész kávéért a konyhába.
Esti szerepjátékhoz... Csillagok háborúja rajongóknak kötelező. Sötétben látszik kinek mekkora a "fénykardja". Keresd a Tescóban 🙂
Az öreg farmer még öregebb tragacsával megállt az autószerelő előtt, hogy a járgányt megjavíttassa. A javítást azonban csak másnapra vállalják. Az öreg farmer úgy dönt, hogy akkor hazagyalogol, és majd másnap visszajön a kocsiért. Kiveszi a kocsiból a korábban vásárolt vödröt, 1 gallon olajfestéket, egy élő libát, és egy pár élő csirkét. A festékes dobozt berakta a vödörbe, a libát a hona alá csapta a másik kezében pedig a pár csirkét fogta meg és elindult, de mindjárt a sarkon egy idősödő nő megállította, nem tudja-e hogy hol van a Harkály dűlő 1605. Már hogyne tudnám, ott van mindjárt mellettünk, ha velem tart elvezetem a házig. Megindultak tehát ketten az országúton. Tíz perccel ,később azt mondja a farmer: Ha ezen az ösvényen átvágunk az erdőn keresztül, akkor fél órát is spórolhatunk. Erre az erősen öregedő nő így válaszol: Én egy védtelen nő vagyok, és nem ismerem magát, mi van, ha ki akarná használni a védtelenségemet ezen a kieső úton. Erre a farmert elfogja a méreg. Na idehallgasson, az egyik kezemben egy vödör, benne egy gallonos festékdoboz, honom alatt egy liba, másik kezemben két csirke, az isten szerelmére, hogy tudnám kihasználni a védtelenségét. Egyszerű, válaszolta az erősen öregedő nő - leteszi a libát a földre, ráborítja a vödröt, a vödörre ráteszi a festékes dobozt, hogy a liba ne tudjon kiszabadulni, a két csirkét meg majd én addig megfogom.