Csak hogy lássátok, milyen bunkók az emberek. Teletömött 52-os villamos, két, egymással szemben lévő szék. Az egyiken egy jó arcú, kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nő a gyerekével az ölében. A kisgyerek himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe. Az öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor szól rá a kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az anyát: - Elnézést hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat, és ez már az én koromban nem tréfa, eltalál egy csontot, vagy egy eret, akkor az újságosig, meg a patikáig se tudok lemenni. Legyen szíves szóljon rá. - Mit akar? – kérdezi az anya -, én nem fogom egy ilyen öregasszony miatt korlátozni a gyerekemet testi szabadságában! Foglalkozzon a saját dolgával, ne az én gyerekemmel! A villamoson mindenki megdöbbenéssel nézi végig a jelenetet, míg egy tipikus rocker (acélbetétes, tar frizura, feszülős gatya, bőr kabát, fülében üvölt a Tankcsapda) kiveszi a szájából a rágót, és a paraszt nő hajába gyönyörűen beledolgozza, majd halkan így szól: - Na, engem se korlátoztak gyerekkoromban!

Egy fickó meglát egy kis piros gyerekkocsit az úton. Egy tűzoltósapkás kiskölyök ül benne, és egy nagy kutya húzza. Ahogy közelebb ér, látja, hogy a kutyának a heregolyóira van kötve a kötél, amivel a kis játék tűzoltóautót húzza. Megszólítja a kiskölyköt: - Hé, kisfiú, fogadok, hogy jobban húzna a kutyusod, ha a nyakára kötnéd a kötelet a heregolyói helyett! - Lehet - jön a válasz, de akkor nem lenne szirénám!

Kölyökkoromban minden este egy bicikliért imádkoztam. Aztán rájöttem, hogy Isten nem így működik. Loptam magamnak egy biciklit, aztán kértem Istent, hogy bocsásson meg nekem.