2011.07.19. Kategória: Mondás, idézet
Befoscsi

Már régóta tervezgetem,hogy randira hívok egy lányt,de soha nem volt elég bátorságom. Végül is egy nap összeszedtem minden bátorságomat,és beszéltem a lánnyal. Ő nem ellenezte a dolgot , és megbeszéltünk egy szombat esti vacsorát. Péntek este a a haverjaimmal elmentünk megünnepelni a dolgot . Túlzásba vittük az alkoholfogyasztást, de nagyon. Szombaton nagyon rosszul voltam, húszpercenként szaladgáltam a klotyóra hányni vagy fosni. Néhány órával később a hányást már töröltem programból, de a rendszeres WC látogatást még nem. A randit ennek ellenére nem akartam lemondani ,mert féltem ,hogy nem lenne bátorságom még egyszer elhívni a lányt. Így hát találkoztunk az állomáson és bevonatoztunk a városba. Az étteremben már az előétel közben bocsánatot kértem és elviharzottam WC-re. Ezután az előételt már megszakítás nélkül tudtam folytatni, de a következő fogás közben ismét el kellett mennem. A desszert alatt ismét késztetést éreztem , de nem akarta nevetségessé tenni magát az állandó WC-re rohangálással, így inkább visszatartottam. A dolog pár perc múlva elmúlt , ám ekkor így éreztem, hogy némi gáznemű anyag készülne távozni belőlem. Úgy döntöttem, hogy szép óvatosan kiengedem ott az asztalnál. Szerencsétlenségemre a gázzal együtt némi meglepetés is érkezett. -Na, most szarban vagyok - gondoltam (és éreztem is). Ahelyett, hogy kiszaladtam volna a WC-re, inkább megkapaszkodtam a székben és egy kicsit megemelkedtem,hogy minél kevésbé nehezedjek rá az ,,ajándékra''. Ezt a jóga-pózt fenntartottam a desszert végéig, és közben erősen gondolkodtam , mit tehetnék, mielőtt érdekes illatot kezdene árasztani, illetve a nadrág kívülről is is megmutatná, hogy mi rejtőzik benne. Igen gyorsan fizettem,és távoztunk az étteremből. Az állomás felé úgy mentem mint egy cowboy a lány szórakoztatására. Az állomás felé menet egy bolt mellett haladtunk el amikor életmentő ötletem támadt. -Nem lenne gond, ha beugranék megvenni a mellényt amit már egy hete kinéztem magamnak? - kérdeztem. -Rendben, legalább én is körülnézek egy kicsit - mondta. Szerencsére a férfiosztály balra, a női pedig jobbra volt. Így hát szétváltunk. Felkaptam az első mellényt amit megláttam és kerestem egy nadrágot ami leginkább hasonlít az enyémhez,hogy ne vegye észre a csalást. Gyors odamentem a kasszához és odasúgtam a árusnak: -csak a nadrágot! - közben végig a lányt figyeltem nem-e látta a trükköt. Fizettem, és a lánnyal együtt mentünk ki az állomásra. Felszálltunk a vonatra ,és találtam két szabad széket egy kocsi közepén. Leültettem a lányt és azonnal siettem a WC-re. Amikor odaértem,azonnal levettem a nadrágom össze tekertem és úgy ahogy volt kidobtam az ablakon. -Ezt is megoldottam - gondoltam magamban és elmosolyodtam. Ekkor belenézek a szatyorba,hogy kivegyem az új nadrágot, és akkor látom,hogy csak a mellény van benne!!! Kedves Napiszar olvasók képzeljék magukat az én helyembe!!!

2011.07.11. Kategória: Mondás, idézet
Matek érettségi írásbeli kérdések ( 2. rész )

1. Egy kis budapesti szórakozóhelyen három ukrán prosti dolgozik. Ha egy menet (egy óra) ára 10.000 Ft, amiből a tulajdonos 8.000 Ft-ot leakaszt, akkor mennyit kell a lányoknak dolgozniuk, hogy a tulajdonos befizethessen egy thaiföldi luxusüdülésre, ami 486 000 Ft-ba kerül? 2. Ha egy kutya átlagosan naponta 58 gramm kutyagumit nyom ki magából, és a fővárosban 138.500 kutyát tartanak, akkor az egy évi "termés" elszállításához hány darab 9 tonna teherbírású Kamaz teherautó lenne szükséges? 3. Gazsinak van egy lefűrészelt csövű vadászpuskája négy tölténnyel. Egy töltényben 88 db, egyenként 0,5 g tömegű sörét található. Ha minden lövés során 44 sörét célt téveszt, akkor mi a találati százalék, és mennyivel nő Gazsi osztálytársának a tömege a sörétektől? 4. Olegnek 19 gramm "uncut"-kokainja van, aminek az ára az utcán 13.000 Ft/g. Ebből elad 3 g-ot Abdulnak, 4 g-ot pedig Szaszának. Mi a maradék cucc napi értéke, ha Oleg maga nem sokat tol belőle, hanem tovább dílerkedik a koksszal a napi áron? Mennyit keres Oleg össz-vissz a kokszon, amit eredetileg a faterja fenekében csempésztek be az országba? 5. A bőripari kézműves Ibrahim (32 éves) egy hónap alatt 8 db hetedikes kiscsajt szedett fel a Westendben. Hány hónapig kell a bevándorlási hivatalnak Ibrahim papírjait tologatnia, hogy a hetedik évfolyam összes (69 db.) cicusát egzotikus nemi betegségekkel láthassa el?

2011.07.08. Kategória: Mozdonyszőkék
Egy jegyvizsgáló önfeljelentő levele

Tisztelet ombudsman úr/hölgy! Alulírott Kaller Benő, MÁV Start alkalmazott, jegyvizsgáló, múlt hét pénteken riadalmat, és félelmet keltettem cigány polgártársaimban, amit azóta mélységesen megbántam, és most töredelmes vallomást szeretnék tenni, mert rájöttem, mennyire náci, és kirekesztő voltam! Egyenruhát viseltem, feketére bokszolt cipőt, fehér inget, nyakkendőt, és mellényt! Igen, mellényt! Így már eleve félelmet keltettem paramilitáris ruhámmal cigány polgártársaimban, akik az első kocsi osztályon utaztak békésen rettegve, amikor én kinyitottam a fülke ajtót, és hangos ,,Jó estét kívánok! Menetjegyeket kérem kezelésre!" köszöntésemmel a nyilas terrort idéztem fel bennük, amitől úgy megijedtek, hogy egyszerre kezdtek el beszélni, mind a hatan. Közölték velem, hogy én milyen rendes ember vagyok, és ez látszik is rajtam, és az Isten áldja meg a családom. Bevallom, elfutotta a szemem a könny, úgy elérzékenyültem! Rég nem láttam ennyi aranyos embert egy helyen! Utána kirekesztő módon elkértem még egyszer a menetjegyüket! Nagyon szégyellem, mert ez igazi rasszista cselekedet volt tőlem! Ekkor közölték velem, hogy csak ide utaznak, 200 kilométerre, és amúgy is, nincs nekem máshol dolgom? Éppen nem volt, és tovább vegzáltam őket, igazi náci módjára személyi igazolványt kértem tőlük, hogy felírjam az adataikat, hogy utólag ki tudják fizetni a menetjegyük árát. Ma már tudom, hogy ezzel a cselekedetemmel mélységesen megbántottam érzékeny lelkivilágukat, és becsületükbe gázoltam, igazi fasiszta módjára. Amikor megemlítettem, hogy rendőrt hívok, ha nem adnak személyi igazolványt, akkor tudtam meg, hogy ők már voltak börtönben, és nem félnek ám, mert embert is öltek már. Erre elszégyelltem magam nagyon! Mennyit szenvedhettek ezek a szegény emberek a csúnya, kirekesztő társadalom miatt! Mégis görcsösen, kullancs módjára ragaszkodtam a Személyszállítási Üzletszabályzathoz, és közöltem velük, hogy kizárom őket az utazásból! Ó, nem is értem, hogy lehettem ilyen kirekesztő! Ők sem értették, és el is mondták a véleményüket! Megérdemeltem! Megismertem pár új szót, és átkot, melyeket hevesen gesztikulálva, jó hangosan zúdítottak rám. -,,Gitár nőjön a hasadba, és a rák pengesse! Vigasztaljon a koporsó, te! Hogy az ördög vinne el! Te! Te náci! A lovam dögöljön meg, ha láttam még ilyen csúnya embert! Egyen meg a fekete pusztulás! Szüljön a feleséged itt a peronon!" Satöbbi, satöbbi... Kaptam egy jó nagy adag köpetet is abba kirekesztő pofámba. Mondtak még pár szép kívánságot, majd leszálltak, felverve az állomás csendjét, így mindenki megtudhatta, milyen kirekesztő, náci, és rasszista is vagyok én. Mikor a vonat továbbment, érzékenyen integettünk egymásnak, és még sok jókívánságot kiabáltak utánam, középső ujjukat kecsesen kinyújtva felém. Ekkor nagyon megérintett valami! Mintha Kolompár Orbán hangját hallottam volna, amint azt suttogja elfúló hangon:- Mit tettél? Így akadályozod meg a roma integrációt! Majd Mohácsi Viktória tűnt fel lelki szemeim előtt, könnyes szemmel rám mutatva, és azt mondta:- Gettókat akarsz? Szegregációt? Félelmet keltesz! Te szélsőséges masírozó! Tudom én, hogy ott van a fekete csuklyád a kalauztáskádban! Azért raktad le csak őket, mert cigányok! Ó! Így soha nem lesz társadalmi béke! Hát így történt, kedves ombudsman úr/hölgy! Annyit tudok felhozni a mentségemre, hogy mint köztudomású, a magyarok 60%-a náci, de lehet, hogy keveset mondtam, így volt kitől tanulnom! Tisztelettel: Kaller Benő

2011.06.10. Kategória: Egyéb
Pókerface

"Hello! A fotón az egyik osztálytársam van amint info órán pókerezik🙂"

Pókerface
2011.05.25. Kategória: Mondás, idézet
Mi is az a politika ?

A kisfiút már egy ideje foglalkoztatta a kérdés, hogy mi is az a politika. Sokat hallott róla a tv-ben és a rádióban, de nem nagyon értette. Egyik nap odament édesapjához, és megkérdezte tőle: -Apa, mi az a politika? Az apja leültette, és példákkal elmagyarázta... -Figyelj, fiam. Én hozom haza a pénzt, tehát én vagyok a KAPITALIZMUS. Anyád ügyel a pénzre, tehát ő a KORMÁNY. Nagyapád ügyel arra, hogy minden rendben legyen, tehát ő a SZAKSZERVEZET. A bébiszitter a DOLGOZÓ OSZTÁLY, és mi mindannyian azért dolgozunk, hogy Te, a NÉP jól érezd magad, és minden rendben legyen. A pár hónapos kisöcséd pedig a közös JÖVŐNK. A kisfiú elraktározta a hallottakat, és elment aludni. Éjjel arra ébred, hogy az öccse telerakta a pelenkáját, és sír. Felkel, és szólni akar az anyjának, de az olyan mélyen alszik, hogy nem bírja felkelteni. Bemegy szólni a bébiszitternek, de látja, hogy az apja éppen hempereg vele az ágyban, miközben a nagyapja kukucskál be az ablakon. Senki sem veszi észre, hogy ő is ott van, így visszamegy aludni. Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a saját szavaival, hogy mi is az a politika. A kisfiú így szól: -A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a dolgozó osztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül bámul. A kormány alszik, a néppel senki sem törődik, és a közös jövőnk nagy szarban van...

2011.05.18. Kategória: Mondás, idézet
Ez mellé ment 🙁

- “Te jó ég! A tengerparton megvolt az első! Óriási! Bár itt lennél!” - “Szerintem ezt nem nekem szántad Anita! Az osztálykirándulásnak vége, holnap a reggel 7:10-es Malév járattal jössz haza. A hitelkártyámmal fizesd ki a taxit. Üdv.: APA”

2011.05.06. Kategória: Viccek
A nap vicce - Büdös a gyerek

Pistike osztályfőnöke beírja az ellenőrzőjébe: "A gyerek büdös! Fürdetni!" Pistike apukája visszaírja: "Ne szagolgassa! Tanítsa!"

2011.03.02. Kategória: Mondás, idézet
A fütyi kérelme :

Alulírott Hímvessző, jelen levelemmel fizetésemelésért folyamodom. Indokaim a következők: -Nagy mélységekben dolgozom, -Bármely helyzetben először a fejem dugom be, -Sem hétvégi, sem szabadságolási időszakom nincs, -Nedves környezetben kell dolgoznom, -Magas hőmérsékleten dolgozom, -Fertőző betegségeknek vagyok kitéve. Tisztelettel: Hímvessző Tisztelt Hímvessző! Miután kérelmét átolvastuk, az abban lévő érveket elemeztük. Sajnálattal közöljük, hogy kérelmét a következő okok miatt elutasítottuk: -Nem dolgozik napi 8 órát folyamatosan, -Kis erőkifejtés után elszenderedik, -Nem követi mindig a felső vezetés utasításait, -Nem marad meg kijelölt helyén, gyakran elkódorog máshová, -Nincs kezdeményezőkészsége, állandóan nógatni, motiválni kell, hogy munkába álljon, -Munka lejártával munkahelyét mocskosan hagyja el, -Nem követi a biztonsági előírásokat, mint pl. a védőruha viselete, -Képtelen két egymás utáni műszakban dolgozni, -Néha elhagyja a munkahelyét, még mielőtt a napi munkát elvégezte volna. Ha mindez még nem lenne elég érv Önnek, megjegyezzük, hogy állandóan két gyanús zsákkal járkál. Üdv.: Bérosztály

2011.02.26. Kategória: Viccek
Roma vicc

Miért félnek az 1b osztályban a kis Lakatos Rodrigótól az osztálytársai? - Mert az apukája a 8b-be jár...

2011.02.21. Kategória: Mondás, idézet
A nap története 🙂

Kedves Napiszar! Ez egy megtörtént esemény egy eléggé mogorva osztályfőnöktől. 🙂 Van két osztálytársam akik minden tesi órán bepukiztak.Elege lett ebből a tanárnak és szólt osztályfőnökünknek. Aki egyik óra után félrehívta őket. -Testnevelés tanárnő panaszkodott , hogy folyton rosszalkodtok az órákon. Nem tudjátok miről lehet szó? -Nem tanárnő, nem tudjuk. -Na, gondolkodjatok valami disgustinggal kapcsolatos.(angolt is tanít nekünk ezért mondja angolul) -Csak nem a FINGÁSRÓL van szó? -De igen! Csak azt akarom mondani ha még egyszer megtörténik akkor osztályfőnökit adok: Ezek után mindenki azt találgatta az osztályban hogyan foglya osztályfőnök beírni hogy pukizás miatt osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem🙂

2011.02.20. Kategória: Mondás, idézet
A tanárnő büntet . . .

Tisztel szülök! Gyermekük mobiltelefonjával folyamatosan zavarta az óra menetét, ezért én szótlanul kezem odanyújtásával el akartam venni tőle, erre ő azt válaszolta: "nincs apróm" ,ezért gyermeküket osztályfőnöki megrovásban részesítem!

2011.02.12. Kategória: Egyéb
Pózolj izompólóban 🙂

Pózolj izompólóban  🙂