Egy idősödő székely házaspár szomorúan konstatálja, hogy a nemi életük kezd ellaposodni. Az asszony egy nap látja az újságban, hogy a városban Káma-szútra tanfolyam indul. Pironkodva elmegy az órákra, pár előadás után oda áll az ura elé, hogy megmutatja mit tanult. - No, kend tolja le a nadrágját. Az öreg letolja. - No, most vegye elő a... Előveszi. Asszony letérdel elé. - No, most akko b@sszon szájba. A székely lendít, telibe veri az asszonyt, az meg elterül a földön. Erre az öreg vakarja a fejét: - Oszt mié kellett ezé' letóni a gatyát?

- Anyósod végül is, hogyan halt meg? - Megkértem, hogy hozzon be egy üveg bort az erkélyről...

Ma reggel megjelent GAZDAGréten Zimány Linda, de szomorúan vette tudomásul, hogy "Ez csak egy rohadt lakótelep!" Csalódottan távozott...

Ausztrália mély tengereiben él. Ennek a szomorú ábrázatú lénynek nincsenek izmai, teste egy kocsonyás húsmassza, melynek sűrűsége kisebb, mint a vízé. Ez lehetővé teszi, hogy inkább lebegjen úszás helyett.

Pistike búskomoran ballag hazafelé. Szembe jön vele a család háziorvosa és jó barátja. - Szervusz Pistike! Miért vagy ilyen szomorú? - Ne is kérdezze, dokikám. A szüleim válni készülnek. Apu már nem a régi. - Egyet se búsulj, tessék itt ez a doboz tabletta. Apádnak minden reggel tegyél egyet ebből a kávéjába. Egy hónap újra találkoznak... Pistike még szomorúbb lelkiállapotban van. - Szervusz Pistike. Mi a baj, nem működött a szer? - De igen, túlságosan is, anyám kórházba, a nővérem terhes, nekem fáj a seggem, és a kutyánk sem mer már hazajönni 🙁

Egy férfi napozik a tengerparton. Este nézi magát a tükörben és látja, hogy mindenhol szépen lebarnult, csak a farka maradt fehér. Másnap kimegy a tengerpartra és beássa magát a homokba, csak a farkát hagyja kinn a napon, hogy az is szép barna legyen. Arra sétál két idős hölgy, megállnak a dákó előtt és nézik hosszasan. Az egyik megpiszkálja a napernyőjével, majd szomorúan megjegyzi a barátnőjének: - Látod drágám, ez a dolog engem 20 évesen nagyon izgatott, 30 évesen megőrültem érte, 40 évesen könyörögtem érte, 50 évesen a lelkemet odaadtam volna érte, 60 évesen pedig imádkoztam érte. Most itt vagyok 70 évesen, a kurva életbe vadon terem és én nem tudok lehajolni érte!

A magyar labdarúgó válogatott ma felkeresett egy árvaházat... "Annyira rossz érzés volt látni azokat a szomorú arcokat, a reménytelenséget a szemükben" - nyilatkozta később a 7 éves Zolika.

朣楢琴执㝧执瑩浻牡楧㩮㔱硰执㝧执獧浻牡楧敬瑦瀰絸朣杢㑳执獧扻捡杫潲湵潣潬㩲昣昸昸㬸慢正牧畯摮椭慭敧敷止瑩札慲楤湥楬敮牡氬晥⁴潴敬瑦戠瑯潴牦浯㡦㡦㡦潴捥捥捥戻捡杫潲湵浩条㩥眭扥楫楬敮牡札慲楤湥潴昣昸昸攣散散戻捡杫潲湵浩条㩥洭穯氭湩慥牧摡敩瑮琨灯㡦㡦㡦捥捥捥㬩慢正牧畯摮椭慭敧獭氭湩慥牧摡敩瑮琨灯㡦㡦㡦捥捥捥㬩慢正牧畯摮椭慭敧楬敮牡札散散汩整㩲牰杯摩䐺䥘慭敧牔湡晳牯楍牣獯景牧摡敩瑮猨慴瑲潃潬卲牴昣昸昸䔬摮潃潬卲牴攣... Annyira lehangoló, amikor azt mondta, hogy : 汦睯攺... ...majdnem sírtam 🙁

"A jobb telefon se fog szeretni max, ha sz@rsz is fogsz tudni netezni 🙁 "

"Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát. Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy "az én időmben nem volt még ez a "zöld" dolog. A hölgy azt válaszolta, hogy "azért van ma ezzel bajunk, mert az Önök korosztálya nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének". Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt még ez a "zöld" dolog. De akkor mink volt helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem. Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben. A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben. Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240 Wattot zabáló gépben. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben. Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába. Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben. Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben. Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi szolgálatként. Egy szobában egyetlen csatlakozó volt. Nem volt szükségünk egy rakás csatlakozóra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát. Hát nem szomorú, hogy a mostani korosztály arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a "zöld" dolog még nem létezett annak idején?